BLOGGER TEMPLATES - TWITTER BACKGROUNDS »

Oldalak

2011. február 6., vasárnap

Sziasztok! Rég nem jelentkeztem, de most itt van egy igen rövid vers. Remélem tetszik:)
Pussz: Lettina

Örül a szívem, ha nevetni lát,
hogy eltemetted magadban az őrjítő, bús magányt!
Nem bántja lelkedet több szomorúság,
hogy véget ért már a nyomorúság!

Hogy ki adja ezt meg néked nem érdekel!
Csak az, hogy ő az, aki tenéked kell!
Én elfogadom, megszeretem, bármily ember is ő,
Hiszen ő számodra most már az égi megmentő.

2010. december 21., kedd

Elég - vers

Sziasztok! Itt van még egy vers, amit régebben költöttem. Ez nem lett annyira jó szerintem, mert a lényeg a mondandóján volt nem pedig a versi mivoltán.

Puszi:Lettina


Elég

Élveztem nagy áldozatot hozni,
másoknak örömet okozni,
majd látni egy boldog emberen,
hálás nekem, mert megmentettem
önmagától, s a fájdalmától,
az őrlő, kínzó magányától.

De meguntam már a világnak adni!
Most szeretnék valamit visszakapni!
A helyeset örökre elfeledni
És valami nagy őrültséget tenni!
A szakadéknál sikoltani,
magamat a mélybe vetni.

A hullámok közt ezt megbánni,
majd az örök, békés halált várni.

2010. december 8., szerda

Sziasztok! A friss ma egy vers amit még régebben írtam. Jó olvasást:):)
Lettina

Viszonzatlanul

Azt hittem szerelmes akarok lenni,
forró csókért epekedni
minden percben Őt szeretni,
s minden szépet megtehetni.

De fiatal voltam, s ostoba,
Mert a szerelem nem szép csoda!

Hisz tudod milyen rá vágyni?
S Éjjelente csak Őt látni?
Minden reggel várva várni,
majd látni őt egy lánnyal járni.

S mikor eljő az alkonyat,
te álomba sírod önmagad.
Mert ilyen a szerelem, ha nem igaz,
Csak kínt hordoz, nem vigaszt.

2010. november 27., szombat

Találkozás idősebb önmagaddal


Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy felrakok egy saját novellát, amit még régebben egy pályázatra írtam. A másik blogomon ugyan már láthattátok, de azért ide is felteszem:)

Lettina

Találkozás idősebb önmagaddal

Forró nyárvégi délután volt. Én úgy döntöttem elmegyek sétálni az erdőbe. A forró szél meg-meglobogtatta barna hajamat. Mostanában sok gond aggaszt engem. Többek között itt van a szalagavató. Soha életemben nem tudtam táncolni pláne nem egy rakás idegen előtt. Féltem, hogy rálépek a partnerem lábára vagy elesek és mindenki rajtam fog nevetni. De nem ez aggasztott a legjobban. Hanem az, ami a szalagavató után következik. Már az összes barátom tudja, mit akar majd csinálni és a legtöbben nagyon céltudatosak. De én itt őrlődöm, és nem tudom, hogy mit választanom. Olyan sok minden érdekel. Nem tudom hogyan tovább. Az erdőben a már jól ismert úton haladtam, nem is aggódtam, hogy esetleg eltévedek. De az úton volt egy elágazás. Én mindig a megszokott irányba mentem, de most megálltam. Menjek a már jól ismert, biztonságos úton vagy válasszam inkább a még sosem látott aprócska ösvényt, ami az ismeretlenbe vezet? Csak álltam ott és nem tudtam merre menjek. Úgy döntöttem becsukom a szemem és amerre fordulok, arra megyek tovább. Csukott szemmel elkezdtem hát pörögni. Egyszer csak úgy éreztem meg kell állnom. Mintha valami vonzana az egyik irányba. Kinyitottam a szememet és az ismeretlen úttal találtam magam szemben. Még egyszer visszanéztem a biztonságos ösvényre majd izgalmakkal teli elindultam az új úton. Nem tudom mi volt az ami odavonzott egyszerűen csak úgy éreztem arra kell mennem. Gondolataimba merülve bandukoltam tovább egyre beljebb és beljebb kerülve az erdő közepe felé. Mivel a fák eltakarták az eget nem is vettem észre, hogy idő közben besötétedett. Hirtelen megijedtem. Mi lesz, ha nem találok ki? Már túl sokat mentem előre és hát egy út azért csak vezet valahová így tovább mentem. A sötét erdő félelmetes volt. Minden bokorba vadállatokat képzeltem és ettől csak még inkább úrrá lett rajtam a pánik. Ez az érzés adott erőt, hogy tovább menjek egyre jobban sietve a végén már szinte futottam. Egyszer csak megbotlottam egy a földből kiálló gyökérben és egyenesen a talajra estem. Nem volt időm a kezemmel tompítanom az esést így egyenesen telibe talált a föld. Éreztem, ahogy valami meleg folyadék szivárog a fejemből. Ekkor egy középkorú nő elém lépett és barátságosan rám mosolygott. Én meg csak néztem rá nagy bambán. „Valahol láttam már” – gondoltam. A nő felém nyújtotta a kezét és egy szó nélkül felsegített a földről.

- Szia! Látom elestél. Jól beverhetted a fejedet, erősen vérzik. – mondta miközben folyamatosan engem nézett. Én csak pár futó pillantást vetettem rá: nem szerettem idegen emberekkel barátkozni. Én ehhez túl visszahúzódó vagyok.

- Szia! – mondtam zavartan. A nő még mindig barátságosan nézett, mintha várt volna valamire. Elindultam felé és megint megbotlottam, de a nő elkapott. – Kösz. – motyogtam.

- Ugyan semmiség. Jó messze elcsavarogtál otthonról. Erre nem nagyon mászkálnak az emberek.

- Igen? Miért? – kérdeztem. Nagyon meglepődtem magamon, hogy ennyire nyíltan tudok kérdezni.

- Hát… Tudod ez egy eléggé eldugott ösvény. Az emberek nem szoktak rá találni. Csak ha tudják, hol keressék. Te már jártál erre? – kérdezte, de mintha már tudta volna a választ.

- Nem még nem. Csak most láttam meg, hogy itt van ez az út. Ha jól látom te a másik irányból jöttél. Messze van arra valami falu vagy város?

- Nem. Két vagy három kanyar és kint vagyunk az erdőből. Gyere, kimegyek veled, aztán majd nálam ellátjuk a sérülésedet. Aztán, ha gondolod ott is aludhatsz.

- Oh, nagyon köszönöm, de nem akarok a terhére lenni. – mentegetőztem.

- Ugyan, ha a terhemre lennél meg sem hívtalak volna. – mondta majd megfogta kezem és elindultunk kifelé az erdőből. Az ismeretlennek igaza volt. Pár kanyar után tényleg kiértünk az erdőből és egy nyüzsgő város parkjában találtuk magunkat. Nagyon meglepődtem. Eddig azt hittem, hogy a falunk 10 kilométeres körzetében nincs, semmi másik település erre fel most itt van egy hatalmas város. Nagyon messzire elkóborolhattam idő közben – gondoltam. Átmentünk a parkon és kisebb nagyobb utcákon keresztül eljutottunk egy ős öregnek tűnő bérház ajtajához. Nem tűnt annak a nagyon biztonságos környéknek. A nő benyomta a kapukódot, ami egy kattanással jelezte, hogy kinyílt. Az ismerős ismeretlen behúzott magával és elindultunk felfelé a lépcsőn. A második emeleten megálltunk és bementünk egy nagyon meleg szobába. A nő felkapcsolta a villanyt, amitől én egy percre megvakultam. Mikor szemem hozzászokott a nagy világossághoz alkalmam nyílt egy kicsit körbenézni. Nagyon kicsi volt a lakás. Összesen egy aprócska konyhából egy ebédlővel összenyitott nappaliból egy szintén kicsi hálószobából és egy fürdőszobából állt. De ezek ellenére nagyon meleg színekkel volt berendezve és ezek megnagyobbították a kis helyiségeket. A nappaliban az egyik fal ízlésesen téglákkal volt kirakva. És ekkor megpillantottam a sarokban álló nagy állótükröt. Pontosan úgy nézett ki, mint az, ami otthon az én szobámban van. Még a nagymamám hagyta rám és nagyon szerettem. A nő pár perc múlva visszaérkezett és bevezetett a fürdőszobába, hogy lemossa az arcomra száradt vért. Ekkor vettem észre milyen ijesztően is nézek ki. A hajam összeállt egy nagy csomóba, egyes tincseket a vérem összeragasztott az arcom teli volt horzsolással és a halántékomon egy még mindig vérző seb tátongott. Észre sem vettem, hogy ekkorát estem. Csodálom, hogy ez a kedves idegen nem kapott tőlem szívinfarktust. Megnyitotta a csapot és gyakorlott mozdulatokkal letörölte rólam a vért, majd elővett egy fertőtlenítőszert és bekente vele a sebeimet. Ettől felszisszentem, mert egy kicsit csípett.

- Gondolom, szeretnél megmosakodni úgyhogy, hozok neked egy törülközőt. A csap szélén találsz szappant és sampont, szolgáld ki magad.

- Köszönöm. – mondtam és a nő kiment a fürdőszobából, majd megjelent a törülközővel meg pár tiszta ruhával és elment a konyhába. Én gyorsan lefürödtem és felöltöztem a nekem kikészített holmikba. Nagyon meglepődtem, hogy a méret pont jó és még a stílusomhoz is illik, pedig az ismeretlennel eléggé másképpen öltözködünk. De ez most nem foglalkoztatott. Tudtam, hogy láttam már őt valahol és tudni akartam, hogy pontosan hol és mikor. Kimentem hát a nappaliba ahol a nő már várt rám egy adag tojásrántottával. Melléültem és elkezdtem enni.

- Most jut eszembe, hogy még be sem mutatkoztam. – csapott a homlokára – Sarah-nak hívnak. – mondta azzal a barátságos mosolyával.

- Érdekes. Nekem is Sarah a nevem.

- Érdekes… - ismételte névrokonom. – Szóval mit kerestél azon az ösvényen?

- Hát túrázni voltam a hegyekben és eredetileg a már jól ismert úton mentem, amikor megláttam azt a másik ösvényt. Gondolkodtam, hogy merre menjek tovább, de mintha az az ismeretlen út hívogatott volna. Így hát arra indultam. Csak későn vettem észre, hogy besötétedett ezért elkezdtem sietni, megbotlottam egy fába gondolom és akkor jöttél te. A többit már tudod. – hadartam.

- Értem.

- És te mióta laksz itt? Mármint én azt sem tudtam, hogy létezik ez a hely, azt hittem a falum mellett nincs város.

- Hát… Már egy jó ideje itt lakom. Itt születtem, de aztán elmentem, mert találkoztam… valakivel, aki arra késztetett, hogy világot lássak. De pár éve visszaköltöztem ide.

- És milyen helyeken jártál már? – kérdeztem kíváncsiságtól csillogó szemmel.

- Hát voltam már Franciaországban, Olaszországban, Angliában, Németországban, bejártam a Kárpátokat, voltam Kínában és Japánban is. Csak azt sajnálom, hogy nem jutottam el Indiába és Egyiptomba. Na meg persze itt Amerikában is voltam már sok helyen. – tette hozzá.

- Hűha. De jó lehet neked! Én még sosem voltam külföldön. Nagyon szeretnék menni, de sajnos nem lehet. – mondtam szomorúan.

- Miért nem? – kérdezte kíváncsiskodva Sarah.

- Hát tudod, én nem vagyok az a fajta ember, aki ott hagy csapot, papot és elindul a világnak. Én sajnos sokkal visszahúzódóbb természetű vagyok.

- De ez nem kifogás! Ha így éled le az egész életedet minden jóról lemaradsz! Állj a sarkadra és tedd azt, amit igazán szeretnél! – kelt ki magából Sarah.

- Jó volna. De ez nem ilyen egyszerű. - Dehogynem. Mi sem egyszerűbb, mint azt csinálni, amit szeretsz? Hány éves is vagy?

- 18. Most lesz nemsokára a szalagavatóm…

- …És utána az érettségi és a felvételik. – fejezte be helyettem a mondatot.

- Igen.

- És tudod már, hogy hova akarsz jelentkezni? – kérdezte.

- Nem. Félek, hogy rosszul fogok dönteni.

- Figyelj Sarah! Én most 38 éves vagyok. És tudod mit tanultam meg az elmúlt 38 év alatt? – kérdezte, de a válaszomat nem várta meg. – Azt, hogy az életben nincsenek jó és rossz döntések. Csak az számít, hogy a döntéseidből mit tudsz kihozni. És hidd el nekem, ha majd te is 38 éves leszel te is rájössz, hogy az összes döntés, amit az életedben hoztál az csupa jó döntés volt. Mert nincs rossz döntés. – mondta és ezen én eltöprengtem. Talán igaza van. Talán nem kéne félnem attól, hogy hogy fognak a dolgok végződni, mert csak jól dönthetek. Tetszik ez az életfelfogás.

- Szóval?

- Szóval mi? – kérdeztem értetlenül.

- Szóval hová fogsz felvételizni?

- Nem is tudom. Nem tudom, hogy nekem mi volna a legmegfelelőbb.

- Hmm… Azt hittem, kezded megérteni. Szerintem gondold végig a dolgot, hogy mit szeretsz csinálni, hogy mit akarsz az élettől és aztán dönts. De ne feledd! Nincs rossz döntés. – mondta majd mindketten a gondolatainkba merültünk. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el így, szótlanságban, de egyszer csak azt vettem észre, hogy Sarah felkel és elkezd pakolászni. Csak most tűnt fel, hogy idő közben kivilágosodott.

-Már indulni szeretnél. Igaz? – kérdezte és én elcsodálkoztam. Pont akkor akartam én is ezt mondani.

- Öhm… Igen jó lenne már haza menni, anyuék már biztos halálra aggódták magukat. – mondtam és elkezdtem összeszedni a holmiaimat.

- A ruhát nyugodtan tartsd meg. Nekem nincs szükségem rá.

- Nagyon köszönöm. – mondtam. Pár perc múlva kész voltam a csomagolással.

- Gyere, visszaviszlek az ösvényhez. – mondta és kinyitotta az ajtót. Az út a parkig szótlanul telt.

- Tudod, gondolkodtam azon, amit mondtál. – kezdtem mikor már majdnem elértük az ösvény elejét.

- És? – kérdezte.

- És én nem akarok olyan életet élni, mint mások. Én nem akarom azt a sablonéletet választani, amit az összes többi ember. Én többet akarok. – mondtam.

- Helyes. – mondta és közben elértünk arra a helyre ahol tegnap elestem.

- Hát akkor… szia. – mondtam bizonytalanul. A búcsúzkodásokban sosem voltam jó.

- Szia. – köszönt ő is és láttam rajta, hogy ez neki sem az erőssége.

- Remélem, még találkozunk. – mondtam mire ő elmosolyodott.

- Előbb, mint gondolnád. És egy valamit még ne felejts el. A jövő nincs kőbe vésve. Mindig változhat, és csak rajtad múlik, hogy milyen irányba – mondta majd intett nekem és elindult visszafelé. Pár pillanat múlva én is megindultam hazafelé. És ekkor hirtelen rájöttem. Tudom már, hogy honnan volt olyan ismerős ez a furcsa, idegen nő. Elindultam futva visszafelé, de nem találtam őt sehol. Ahogy a parkot és a várost sem. És most már biztos voltam benne. Az a Sarah akivel én találkoztam nem más mint én magam. Mire visszaértem az ismerős útra már egy teljesen más ember voltam, mint előtte. Nem voltak kétségeim a jövővel kapcsolatban. Tudtam, amit a kortársaim még nem tudhattak. Én csak jól dönthetek.

-Vége-

A szavazás eredménye, a blog további sorsa

Sziasztok!

A szavazás szerint nem sok embert érdekelne a blog további sorsa, amit bár szomorúan hallok, de tökélletesen megértem. Ennek ellenére azért felrakok pár verset, novellát vagy ilyesmit, amit idő közben írtam, de nem fogok sem újakat ígérni, sem az ötleteimet másokkal megíratni. Majd ha jön egy ihlet és tudok írni újabb dolgokat akkor azok felkerülnek, de nem fogok erőlködni. Köszönöm az eddigi olvasóimat és az itt eltöltött időt:):) Talán egyszer még újra kezdem a történetet, de most nem:):)


Lettina

2010. november 16., kedd

Hírek, helyzetjelentés stb.

Sziasztok!

Mint látjátok jó rég óta nem jelentkeztem. Ennek több oka is van. Idén érettségizem angolból, vizsgázom töriből és szeretném felhozni az átlagomat is, ezen kívül már nincs túl sok kedvem az íráshoz. Na, a helyzet úgy áll, hogy időm és kedvem nincs nagyon viszont az oldal túl közel áll hozzám és túl sok munkám van benne ahhoz, hogy csak úgy töröljem. Van pár dolog ellenben, amit alkottam az elmúlt idő alatt és ami, ha érdekelne szép lassan felkerülnének. Valamint új ötleteim is vannak még, amiket a velem való egyeztetéssel meg lehetne írni, akit érdekel. Szerintem a történetek alapjai egész jók, de ha rajtam múlik még jó sokáig nem lesznek meg. Nemsokára ki fog kerülni egy szavazás, hogy lássam mennyi embert érdekel, érdemes-e egyáltamán kezdeni valamit az oldallal, vagy hagyjam ahogy van. Nem kérek egy darab megjegyzést sem, hacsak nem akartok írni valamit (mert arra őszintén kíváncsi lennék), csak a szavazásban kell jelezni, ha van érdeklődés.

Puszi: Lettina

2010. május 8., szombat

A telihold szava - 21. fejezet


Sziasztok!

Ezt a fejezetet most mindenkinek ajánlanám, aki biztatott, vagy olvasott, vagy segített nekem a Telihold szava 1-ben. Nagyon köszönöm, az előző fejire jött komikat, ennél a fejezetnél már nem szabom meg, hogy mennyi megjegyzés jöjjön, aki akar az írjon. Szomorú vagyok, hogy vége, és nincs tovább, de ne feledjétek "Amikor egy ajtó bezárul egy másik kinyílik" :) Ezzel most a Telihold szava 2-re céloztam:) A fejezet cím most kivételesen nem teljesen a fejihez tartozik. Igazából ez egy szám, amit mostanában nagyon megszerettem:) Jövőhét utáni héten írásbelieim lesznek (szóval nem elfelejtkezni rólam és szurkolni nekem!:):):)) Na nem szövegelek tovább, csak még annyi, hogy tényleg nagyon köszönök minden támogatást, amit tőletek kaptam és köszönöm az 57 rendszeres olvasót is, nagyon jól esik:) Remélem tetszik a befejező rész és élvezni fogjátok /a kissé tisztázatlan dolgok a Thsz 2-ben rendeződnek:)/ Nyáron találkozunk:):)

Sziasztok!


21. Fejezet
I'm going home



(Bella szemszöge)

A hatalmas faajtó fájdalmas recsegéssel dőlt el, majd ért földet. Mindenki a hang irányába kapta fejét. Közvetlenül a valamikori ajtó előtt megláttuk Emmett vigyorgó arcát, mögötte pedig a családomat, valamint pár ismeretlen vámpírt is.

- Ugye nem gondoltátok, hogy kihagyhattok a buliból? – kérdezte játékosan.

- Komolyan, Emmett, hogy vagy képes még ebből is viccet csinálni? – kérdezte Edward.

- Hát öcsi, aki tud, az tud!

- Kapjátok el őket! – hallottuk a parancsot Caiustól.

- Na, azt ugyan leshetitek! – mondta Emmett és Demetrivel már egymásnak is estek. Én meg kihasználva Felix figyelmetlenségét, kiszabadultam börtönömből és újból rátámadtam egykori hatalmas barátomra. Aro visszavonult testőrei körébe és kívülről szemlélte a harcot. Edward ezután rögtön mellettem termett és védett Felixtől vagy attól, akivel én éppen harcba szálltam.

- Edward, ha folyton előttem vagy azzal nem segítesz! – tromfoltam le kedvesem.

- Igaza van! – hallottuk meg Jasper hangját.

- Na, te csak maradj csöndbe, Jasper! Mégis mi a különbség a között, amit te, és amit Edward csinál? – kérdezte szemrehányóan Alice, aki szintén háttérbe volt szorítva.

- Na de kicsim, én csak téged védelek! – válaszolt Jasper két ütés között.

- Ahogy én is téged, Bella! – csatlakozott szerelmem.

- Nincs szükségem rá! – mondtam és már ott sem voltam, kerestem magamnak más ellenfelet. Éppen Heidivel harcoltam, aki félőrülten támadt rám. Bizonyára élvezte, hogy végre ő is kiveheti a részét a harcból, eddig nem nagyon volt rá alkalma. Ez azonban a harcmodorán is meglátszott. Minden támadása olyan volt, mint egy, már hihetetlen erejét elvesztett, újszülötté. Vele ellenben én megfontolt voltam. Megindult felém, de egy könnyed mozdulattal kitértem előle, majd megfogtam karját és teljes erőmből egy oszlophoz vágtam. A kő tehetetlenül adta meg magát a nagy erejű csapásnak és ráborult Heidire. De én már nem vele foglalkoztam, ugyanis Edward is hatalmas ütést kapott, amitől egy pillanatra elvesztette az eszméletét. Felix ezt kihasználva újból rátámadt és egy újabb csapást mért kedvesemre. Bennem ekkor azonban elszakadt valami és fejvesztve rohantam a segítségére, azonban nem érhettem oda, ugyanis nagy erővel csapódtam neki valaminek. A szőke vámpír, aki az utamat állta, velem együtt zuhant a földre. Gyilkos pillantással meredtem rá, úgy ahogy ő is énrám. De nem volt vesztegetni való időm, Edwardnak szüksége volt rám. Tovább rohantam és egyenesen Felixnek támadtam, aki újból támadni próbált. A meglepetéstől, hogy a nyakában landoltam a földre zuhantunk. Én voltam a gyorsabb így egy pillanat alatt felé kerültem és egy hatalmasat ütöttem, de végül célt tévesztettem. Felix kicsúszott kezeim közül és én kerültem hátrányba. Ütései csak úgy záporoztak felém, miközben én hátráltam egyre közelebb kerültem ahhoz a tűzrakáshoz, ami a terem közepén állt és várta első áldozatát. Már csak pár lépésnyire voltam tőle, ekkor azonban újból Edward termett előttem, ütésétől pedig Felix a terem túlsó végébe került. Aggodalmasan fordult hátra, hogy megnézze, hogy vagyok. Pillantása végigfutott rajtam majd az emberi szemmel alig látható sérüléseket óvatosan megsimította. Érintésétől megborzongtam és jóleső bizsergés járta át testemet. Egy pillanatra szinte meg is feledkeztem arról, hogy miért is vagyunk itt azonban egy őrült morgás visszarántott a valóságba. Mindketten arra kaptuk a tekintetünket és Brandon vörösen csillogó szemeivel találtuk szembe magunkat. Edward gúnyosan rávigyorgott.

- Sosem lesz a tiéd! – köpte a szavakat. – Ezen kívül te sosem teheted meg ezt vele! – mondta majd hirtelen magához rántott és szenvedélyesen megcsókolt. Én egy pillanatra ledermedtem majd ugyanolyan hevesen viszonoztam csókját. Most már ketten is morogtak ránk. Brandon szeme féltékenyen villogott Edwardra. A másik hang tulajdonosa a túlsó sarokban álló szőke vámpírnőtől származott, attól, akivel összeütköztem.

- Tanya, koncentrálj! – rivallt rá egy fekete hajú férfi. A nő elkapta rólunk a pillantását és tovább harcolt. Edward elengedte a derekamat és vigyorogva ment megütközni Brandonnal. Láthatóan élvezte a helyzetet, hogy végre büntetlenül verekedhet vele… értem… Körbepillantottam a teremben. Az egész romokban hevert.

- Na, mit gondolsz Bella? Imitáljunk egy kis verekedést?

- Nem akarlak bántani, Renata.

- Nem is kell. Elég, ha csak úgy tűnik.

- El kell mennem innen! És ehhez harcolnom kell! Ezt te is tudod!

- Igen… Tudom… Ez esetben keresek magamnak más játszó pajtásokat! – vigyorodott el- Az a kis elektromos csaj egész ügyesnek tűnik. Sok sikert! – pillantott rám és már ott sem volt. Ezzel a harc folytatódott. Hatalmas volt a kavarodás és egyszer csak Janenel találtam magamat szembe. Egyikünk sem figyelt már, hogy kire támadt. Ösztönlényekké váltunk. Mindketten elrugaszkodtunk és elindultunk a másik felé. Hatalmas csattanással ütköztünk egymásnak, majd a földön folytattuk a verekedést. Én voltam előnyben képességem és erőm miatt azonban Alec is beszállt a harcunkba. Így, kettő az egy ellenarányban már esélyem sem volt. Újból a földre kerültem és ezúttal Alec volt felettem, fogait vészjóslóan csattogtatva nyakam felé. Jane azonban, mintha csak most ébredt, volna felsikoltott.

- Elég! – ordította. Alec magállt és hátrapillantott nővérére, aki falfehéren állt mögöttünk. – Ne bántsd őt! – mondta halkabban. Testvére csak bólintott és felállt, majd engem is felsegített. A terem elhalkult és mindenki minket bámult. Pillanatokon belül két erős kar ragadott magához.

- Ha lehetséges… - mondta Edward a hátam mögül egy ki nem mondott mondatra.

- Talán – válaszolt Jane. – De én nem harcolok! Nem harcolok többé a barátaim ellen – szólt barátnőm immár Arohoz fordulva.

- Én is unom már ezt – csatlakozott hozzá Renata.

- Öljétek meg őket! Ez parancs!

- Sajnálom Aro, de nem fogom bántani a barátaim! – mondta Demetri.

- És én sem fogok ellenetek harcolni – helyeseltem.

- Hhhh… Akkor most mihez kezdjek veletek? – kérdezte tanácstalanul Aro. – A törvény az örök és megtörhetetlen.

- Barátom… Gyakorlatilag nem történt törvénysértés – mondta Carlisle a tőle megszokott nyugodt hangján.

- És engedjem el az egyik legjobb harcosomat?

- Inkább, minthogy megöld őt.

- És ebből én mit nyerek? – kérdezte, de csak mély hallgatás volt a válasz.

- Kössünk kompromisszumot – ajánlottam fel.

- Miféle kompromisszum?

- Elengedsz minket, békésen és hagyod, hogy saját belátásunk szerint éljünk, cserébe én, ha a Volturi nagy bajban lesz egyszer, visszajövök és mellettetek fogok harcolni.

- Hmm… Érdekes ajánlat… - gondolkodott el.

- Bella, nem ezt nem teheted! – suttogta fülembe Edward, de éreztem hangjában a parancsoló hangszínt.

- Ssss! Csönd Edward! – hallgattattam el kedvesem.

- Ha megengeditek, ezt megbeszélnék! - szólt végül Aro. – Menjetek ki a teremből. Mindenki – ezzel mind elhagytuk a romos helyiséget.

- Bella, ezt nem teheted – könyörgött szerelmem.

- Edward! Figyelj rám jól! Szeretlek, te bolond! Mindig is szerettelek és örökké szeretni foglak! Te vagy az életem és veled akarok maradni örökké! De be kell látnunk, ahhoz hogy elengedjenek nekünk is fel kell ajánlanunk cserébe valamit. Ez a legjobb megoldás, higgy nekem.

- Hiszek. Örökké hiszek neked, de érts meg, féltetek! – mondta és engem átjárt a szerelem. Csak mosolyogtam rá és egy puszit nyomtam az orrára.

- Vissza kell mennünk, Aroék döntöttek – mondta Edward majd derekamat átkarolva elindultunk befelé. Egész végig szorosan magához ölelve tartott.

- Meggondoltuk az ajánlatodat Bella. Nem örülünk, hogy el akarsz menni, nagy kincs vagy a számunkra és nagyra értékelnénk, ha mégiscsak itt maradnál. Azonban, ahogy látom, szinte mindenki veled van és melletted áll. Így hát nincs más választásunk, minthogy elengedünk. Ellenben az alku nekünk megfelel.

- Rendben –mondtam kimérten. – Köszönöm.

- Akkor mi mennénk is – vágta rá egyből Edward.

- Hhhh… Persze… Menjetek… Bella…

- Majd találkozunk, ha a szükség úgy hozza – mondtam ki helyette és már indultam is kifelé.

- Viszlát, ifjú barátaim.

- Barátaid egy fenéket! – morogta mellettem szerelmem. Odakint mindenki minket várt.

- Alice elmondta, mi történt! Annyira örülünk, hogy Bella végre hozzánk tartozik! – lelkendezett Esme miközben mindkettőnket egy boldog anyai ölelésben részesített.

- Mi is azok vagyunk – mosolygott Edward, majd egy kicsit mindenki magával és a párjával foglalkozott.

- Szeretlek! – suttogtam szerelmem fülébe.

- Én is téged! – csókolt meg. Ajkai lágyan becézgették az enyémeket, teli szerelemmel. – Jut eszembe, még be sem mutattalak téged nekik – mondta s fejével az ismeretlenek felé bökött, akik segítettek nekünk. Feléjük fordultunk, majd megindultunk hozzájuk. Szemükben kíváncsiság csillogott. – Bella, ő itt Kate, Carmen, Eleazar, Irina és Tanya Denali. – mutatott a vidáman mosolygó vámpírokra. Egyedül Tanyanak nem volt őszinte a mosolya. Az ő tekintetébe ugyanis más is látszott. Féltékenység. Én is visszamosolyogtam rájuk, majd Edward folytatta. – Barátaim, hadd mutassam be nektek a páromat, Bellát – mondta büszkén és derekamnál fogva közelebb húzott magához.

- Örülök, hogy megismerhetlek – mondta boldogan Kate.

- Már sokat hallottunk rólad, mikor még ember voltál. Emmett és Edward gyakran mesélt rólad – csatlakozott a beszélgetéshez Carmen.

- Remélem nem hittetek el sok mindent – mosolyogtam rájuk fájdalmasan, ahogy elképzeltem miket mondhatott rólam Emmett és hogyan áradozhatott Edward.

- Csak a jó dolgokat – vigyorodott el Irina.

- Annyira örülök, hogy Edward végre talált magának valakit – mondta Eleazar.

- Megérdemlitek, hogy boldogok legyetek – szólalt meg Kate.

- Kérlek, meséljetek, hogy találkoztatok, mi történt veletek, mindent tudni akarunk! – követelte Irina.

- Azt hittem, hogy már elmondták – lepődtem meg.

- Persze, persze, hogy elmondták, de én tőled akarom hallani.

- Hát rendben –egyeztem bele, majd Edwarddal elmeséltük a történetünket. Ők figyelmesen hallgattak minket, néha meghatottan vagy sajnálkozva néztek ránk, máskor pedig féktelen kacagásban törtek ki. Egyedül Tanya ült csendben egy kicsit távolabb húzódva tőlünk, de most nem tudtam törődni vele, túl boldog voltam hozzá. Egyszer csak Alice tekintete elmerengett.

- Sajnálom, hogy közbe kell szólnom, de lassan indulni kéne. A gép hamarosan indul Calgaryba – tájékoztatott minket.

- Ti nem akartok velünk jönni? – kérdezte Esme reményteljesen.

- Hát, ha nem zavarunk, lehet, hogy benéznénk hozzátok pár napra – felelte Eleazar.

- Persze, hogy nem zavartok! Régi barátokat mindig szívesen látunk – mondta Carlisle.

- Remek! – lelkendezett Kate.

- Akkor induljunk! – vezényelte Alice, mire mind elindultunk kifelé. Én és Edward mentünk leghátul.

- Várj, szerelmem! – suttogta halkan. – Valaki még beszélni szeretne veled – mondta és én hátrafordultam. Jane nézett rám reménykedve, hogy visszamegyek. – Magatokra hagylak egy kicsit. – motyogta és arrébb húzódott. Én elindultam Jane felé először gyalog, de mire oda értem már futottam. Nem szóltunk egy szót sem csak megöleltük egymást.

- Hiányozni fogsz! – suttogtam.

- Te is nekem – Sírta könnyek nélkül. – De most menj! A többiek már biztosan várnak rád. Légy boldog – mondta és én elindultam vissza Edward karjaiba. Az ajtóban még egyszer visszafordultam, majd kiléptem a sötét utcára. Perceken belül elhagytuk Volterrát, és száguldottunk a Calgaryba vivő repülő felé. Az új életemhez.

Vége